A cél egyértelmű volt, megnyerni az összes fordulót és ezzel a versenyt is, így visszaszerezve a szombaton elvesztett pontokat.
9:00-ra volt kiírva a verseny kezdete, mi szokás szerint ott is voltunk 8:50 körül. Utánunk egy pár perccel jött egy srác, Szabó Károly, beszélgettünk vele, szimpatikus volt, régebben járt gyakran versenyekre, és most újrakezdte.
9 után pár perccel megérkezett a szervező is. A verseny előtt még Károllyal játszottunk egy tanító meccset, mutattam neki pár dolgot, egyébként 5 kyus.
1. forduló, Tőzsér Imre 5k. A megnyitásban kicsit kellemetlenül éreztem magamat, mivel két gyenge kígyóval nem számíthattam sok jóra, aztán az ellenfelem szerencsére beérte kevesebbel, és nekem szokás szerint lett egy jó kis falam, úgyhogy kitaláltam, hogy csinálok egy 100 pontos területet, be is jött a taktika. Betámadt az egyik sarokba, ahol teljes nyugalommal megélhetett volna, de túlbonyolította, és meghalt az alakzata. A végén megszámoltuk, de sokkal nyertem.
2. forduló, Szabó Károly 5k. Érdekes mód ez volt a legnehezebb meccsem. Az első josekiből nagy fala keletkezett így nehéz helyzetbe kerültem, megintcsak két gyenge kígyóm lett. Viszont ahelyett hogy üldözte volna őket tovább, amíg az egyik 100%, hogy meghal, lecsípett egy darabot az egyikből, és én kaptam egy falat, amiből elég szép területet tudtam felépíteni, így végül nyertem 11,5 ponttal, pedig már meglegyintett a vereség szele.
Fordulók között szeretek focizni, vagy valamit sportolni, így ilyenkor, ha van erre lehetőség, általában jobban megy a gó. Tavaly tudtam meg a biológia könyvből, hogy ezzel nem csak én vagyok így. Azt írták, hogy a fizikai megterhelés után az agyi megterhelés a pihentető, az agyi megterhelés után pedig a fizikai megterhelés a pihentető, és ez bizony nagyon nagy igazság. Mivel a focipályáról kiderült, hogy nem használhatja bárki, kitaláltuk, hogy majd akkor egyérintőzünk a fallal. Az egyik ablak nagyon közel volt a földhöz, olyan 160 cm magasségba, így Turán Andris és Csizmadia Robi ott mentek be az ajtó helyett ami végülis teljesen jogos volt. Én nem vagyok egy nagy mászó-ugró típus, úgyhogy én inkább az ajtót választottam Köllner Barnival egyetemben. A takarítónő megkérdezte, hogy az Andris miért nem jön velünk, és persze Barni elmondta, hogy bement az ablakon, na erre a takarítőnő megmondta Barninak, hogy mondja meg az Andrisnak, hogy ha legközelebb találkozik vele, akkor egy olyan sallert le fog neki keverni, hogy... A takarítőnővel ellenben én inkább nem részletezném. A versenyterem felé menet Barninak próbáltam elmagyarázni, hogy nem bánthatja az egyik ember a másikat, egyrészt mert nem szép dolog, másrészt mert törvénytelen, sajnos nem igazán sikerült meggyőznöm. Szörnyű látni, hogy az iskolákban ilyen emberek dolgoznak. És a gyerekek, mint például Barni is, ehhez van hozzászokva, és ezt tartja normálisnak.
3. forduló, Csizmadia Robi, 4k. Az elején szerencsémre lett egy kó harc az Ő alakzatának az életéért így hamar előnybe kerültem. Később kicsit leeresztettem, így úgy tűnt, legalábbis nekem, hogy szoros lett a parti, de végül nyertem vagy 20 ponttal.