/* Eidogo beagyazashoz */

Tegnap főverseny 5. forduló, nagy örömömre már megint kaptam egy 3 danost, Yang Yi, nyerhetek tőle kb. 5 élő-pontot és veszthetek 40-et. Fehérrel voltam, úgyhogy most inkább be értem a fix területekkel, meg nem is hagyta hogy erőre játszak, úgyhogy jobb is hogy megbékéltem a gondolattal, hogy vinnem kell a pontokat. Volt egy lehetősége, hogy elkezdjünk egy neki előnyös harcot, de nem látott egy megbúvó vágáspontot, így sikerült elvágni és ezzel összekötni az alakzataimat egy kisebb területté. Utána már sikerült összekötnie a külső alakzatait, úgyhogy elvágtam, és két gyenge darabban volt, és kivételes, ez mostmár úgy alakult ahogy kellett alakulnia, így meghalt az egyik csoportja a kettőből, feladta.

Rapidon 3. fordulóban Artem Khudoleev, 4D, egy orosz gyerek.

Fekete voltam, Sanrensei-Tsukegiri-t játszottam, de ez nem túl jó taktika rapidon, mivel fél óra abszolút időről beszélünk, és nagyon nehéz így megvédeni a nagy területeket, moyo-kat. Mégis nyertem bőven, mivel ez a gyerek az ég adta egy világon nem vállal be semmit.

Wang Shifang 5d a 4. fordulóban, kergettem egy nagy alakzatát de csak nem sikerült megölni, szörnyű állás, ő vezetett vagy 40 ponttal, középjátékban vagyunk, nekem 4 perc kb. neki meg 6. Gondolkoztam feladjam-e, de hát minek, az én ellenfeleim se adtál fel, aztán sikerült elszúrni csomószor, úgyhogy folytattam, Ő meg buta módon bele ment egy nagy harcba, amiben bár én meghaltam, a nagy burjánzás közepette neki is meghalt egy alakzata, mindkettőknek még volt kb. 90 másodperce, másodpercenként raktuk a köveket, benézett valamit, kinyiffant, úgyhogy nyertem, de nem érdemeltem meg.

Közben még játszottam Mitani Tetsuya 7p-vel, 2 kőből, nyertem, bár már kezdem úgy érezni, mintha hagynák magukat nyerni, bár nem szeretnék ilyet hinni.

Ma a weekend-en 1. körben Zhang Huanhuo 5d, kínai gyerek, az egész meccs alatt rágta körmét, nem is értem, hogy maradtak meg az ujjai, jó idegesítő volt...

A legelején elkezdett egy neki teljesen előnytelen harcot, de tényleg, olyan szinten jól álltam, hogy minden elképzelhető opcióban én nyerek, akkor is ha ő nyeri a harcot., olyan falat kapok kifelé, plusz területet. De csak sikerült elérnem, hogy ne tudjam megölni semmijét sem, így a vége az lett, hogy nekem halt meg egy 40 köves alakzatom. Hogyha a megnyitástól kezdve beállok totál defenzívre akkor is bőven vezetek, de nem, én mindent elszúrtam, amit csak el lehet, meg azt is amit már nem lehet, na mindegy, lesz ez még így se.

2. körben Tal Michaeli, 3d, fehérrel voltam, megint próbáltam vigyázni hogy legyenek területeim, meg is voltak, de mellé sikerült összehozni egy valamilyen centert is, úgyhogy jött az invázió részéről, én meg megöltem, feladta.

Valamint még ma is játszottam egy profival, 2 kővel nyertem 3,5-el, már igazán elvárnám, hogy megverjen az egyik, asszem holnap már megpróbálom lemészárolni az egyiket és akkor hátha kikapok.

A KGS-en kint van Bovdom név alatt a főversenyes parti.

Szerző: Bovdo  2014.08.02. 21:11 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bovdogo.blog.hu/api/trackback/id/tr766568867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bővíz László - JUEX · http://juex.blog.hu 2014.08.03. 01:24:48

Pepének is volt egyérdekes esete. A hétvégi verseny második fordulójában az ellenfél rosszul emlékezett a megszámolt eredményre az eredmény papír aláírásakor. Hozzá számolta a komit, ahhoz, amihez már hozzá volt, ő volt fehér. Még szerencse, hogy Domi nézte a számolást, mert már Pepe sem volt biztos benne, hogy jól emlékszik-e, de Domi megerősítette, hogy igen. Ezután egy bíró előtt kirakták a partit mégegyszer, és akkor kiderült ismét, hogy Pepe nyert feketével. Úgyhogy kétszer örülhetett egyetlen győzelemnek, de addig elég feszült volt a helyzet. :)

Bővíz László - JUEX · http://juex.blog.hu 2014.08.03. 01:34:34

Az egyik mai ellenfelem olyan stílusban játszott, mint en egy-két éve. Gondoltam is, hogy hát ez nagyon nem lesz jó neki, mert tudom, hogy az nem jó stratégia, azért is szoktam le róla. Az egész parti arról szólt, hogy halódik egy sárkánya, ami egyre csak nőtt és nőtt, mire a végére egy nagy döglött gyík lett. Feladta.
gokifu.com/s/1vq4.js
süti beállítások módosítása