/* Eidogo beagyazashoz */

Mindig eszembe jut, hogy írni kéne, ezt-azt, aztán elfelejtem, hogy mit is akartam, most írok, valami katyvaszt.

Most jutottam el oda, hogy már megbántam, hogy Kínába jöttem. Vagy nem is tudom, ez a jó szó-e, abban a helyzetben tényleg ez tűnt a jó döntésnek, 5 danra lecsúszva elkeseredetten, elszántan, vagy hogy is mondja ezt a magyar... Desperato-nak hívjuk errefelé. Aztán rájöttem, hogy a titok mindössze annyi, hogy koncentrálni kell. Nagyon. Minden versenypartiban. Meg számolni a pontokat, folyamatosan, újra meg újra, meg újra meg újra. Na persze attól még, hogy rájöttem a "titokra", bármilyen mélyre süllyedhetek megint... Mindenesetre így Pisa-ban megcsináltam életem legjobb eredményét, de a Kínai jelentkezésem megmaradt, a pánikgombot már a helyes diagnózis előtt megnyomtam, beadtam magamnak a gyógyszert téves diagnózisra, és most itt Kínában szopogatom a keserű pirulát.

És az a baj, hogy nem tűnik hatékonynak ez a keserű pirula. Korábban azt mondtam, ha jól emlékszek, végigcsinálom, mint egy gép, nem is tudom, így utólag olyan nevetséges kijelentés volt ez... 

Én, mint egy gép??? Én, akinek még ahhoz is inspirációra van szüksége, hogy elmosogasson egy edényt? És igen, most a kedves olvasó okkal feltételezheti, hogy egyszerű a képlet, Dominik lusta. Pont. Én is ezt gondoltam, de elgondolkoztam, hogy egyáltalán mi is az, hogy lusta, ki az aki lusta, és milyen a szorgalmas? Az a szorgalmas, aki azt csinálja, ami nem esik jól neki, hogy aztán a jövőben elérjen valamilyen célt? Szerintem ezek a kérdések nem olyan egyszerűek, mint amilyennek tűnhetnek. Hogyha valaki lustának akar hívni, nyugodtan, de egyáltalán választás kérdése-e ez, vagy egyszerűen csak valakinek van tehetsége a szorgalomhoz, valakinek meg nincsen? És vajon a szorgalmas ember boldogabb lesz végül, vagy nem?

Részemről, a gó művészet, és igen, sport is, a sport meg verseny, és én mióta eszemet tudom imádok versenyezni, de a nap végén, a gó művészet. De nem. Ez így nem jó megfogalmazás, hogy mondjam el, nem vagyok én költő, se író, a gó több mint művészet, sport is, tudományos ízzel, minden megvan benne, ezért áll minden fölött. a gó az gó, ennyi.

No de tovább haladva azon a szálon, hogy a gó művészet, a művésznek inspirációra van szüksége, ihletre. És itt a pekingi nyomornegyedben az NINCSEN! Semennyi. Mínusz-inspiráció, anti-inspiráció, na az van, kiszívja a lelkemet, mint egy dementor. És igen, ez nem olyan, mint Japán, itt van ágy, asztal, szék, itt életben lehet maradni 5 hónapig, de az a kérdés, hogy érdemes-e. 

Én nem vagyok gép, de itt Kínában megismertem jónéhányat, róluk is szó lesz a következő bejegyzésben.

Egy dolgot megértettem itt Kínában, én egy tipikus esete vagyok a meg nem értett művésznek, senki sem ért engem, valaki nem is próbál, amivel nincs is baj, amíg nem dicsekszik azzal, hogy Ő márpedig átlátja a helyzetemet, valaki próbál, amiért jár a köszönet.

Egy utolsó, félig metaforikus kérdéssel bocsátanám útjára a kedves olvasót: 

Amikor kis shimari-t lépsz, érzed az ízét? Vagy ha azt nem is, az illatát, azt legalább igen?

Szerző: Bovdo  2018.09.20. 18:20 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bovdogo.blog.hu/api/trackback/id/tr5914251589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KKP 2018.11.12. 16:08:43

Szia Dominik,

Az EGF honlapján azt olvasom, hogy egyedül Te vagy a profik ligájában.
Ez talán azt jelenti, hogy találtál motivációt ?
Nem lenne érdemes erről a sikerről irni egy bejegyzést ?
süti beállítások módosítása