/* Eidogo beagyazashoz */
Július 6-13-ig lezajlott a Gótábor, sok gózással, és sok mozgással.
Először is meg kell említenem a két oktatót, Tölgyesi Renátó 2 danos gómestert, és Albrecht Domonkos 1 danos gómestert, akik kiválóan és kitartóan oktattak az egész tábor alatt.
A táborban összesen 24-en fordultak meg, néhányan olyanok is akik nem neveztek előre.
Hétfőtől péntekig tartott a Tábori Pontverseny, ahol végül Záhonyi György (9K) győzedelmeskedett, második lett Csizmadia Róbert (1D), a harmadik helyet pedig Pavlenka Norbert (13K) szerezte meg. A pontversenyen lehetett szerezni sokféleképpen pontokat; sima előnyadásos, H-1-es gó meccsekkel, a reggeli lassú, egál partikkal, ahol a ranglista által adott esélyszámokkal lehetett jónéhány pontot gyűjteni a győzteseknek, ezeket a partikat az oktatók délután kielemezték a demo táblák segítségével.
A foci versenyen kieséses rendszerben küzdhettek meg egymással a gósok, füves pályán, kiskapura, 10 perces mérkőzéseken; a bronzmeccsen fölényes győzelmet aratott a Goschler Áron - Záhonyi György csapat a Csizmadia Viktória - Goschler Levente páros ellen. A döntő ellenben óriási izgalmakat hozott a Miglinski Noémi - Albrecht Domonkos alakulat és a Pavlenka Norbert - Csizmadia Róbert páros küzdelmében, egészen a 9.(!) percig 2-0-ra vezettek Domáék, ám ekkor az ellenfél egy percen belül két gólt is rúgott a Noémi által, egyébként kiválóan védett kapuba, így büntetőpárbajra került sor, egészen pontosan négyméteresekre, amit a Pavlenka-Csizmadia duónak sikerült megnyernie.
Ezenkívül a szerdától egészen péntekig tartó teniszverseny is megrendezésre került, amit szintén kieséses rendszerben bonyolítottunk le. Itt a bronzmeccsen Csizmadia Róbertnek sikerült győznie Pavlenka Norbert ellen. A döntőben pedig Záhonyi György 6-0-ra söpörte le a második helyezett Fajszi Bulcsút, és mielőtt még valaki azt hinné, hogy egy gyakorlott teniszező győzött Gyuri személyében, el kell áruljam, hogy csak a százhalombattai táborok során teniszezett. Érdekesség, hogy az egész versenyen csak Csizmadia Vikinek sikerült game-et fognia György ellen, valamint hogy az egyik, keddi felkészülési mérkőzésen Goschler Levente egészen szoros meccsen kapott csak ki a későbbi bajnoktól, 6-3-ra.
A csütörtökön megrendezésre került előnyadásos Őrült Gó Versenyen (13-as táblán 6×6-os rész letakarva) négyes holtversenyt hirdettünk az első helyen, a segédpontokat nem figyelembe véve, a győztesek: Albrecht Domonkos, Csizmadia Róbert, Pavlenka Norbert, valamint Goschler Áron.
A hétvégi, már a ranglistába is beszámító H-2-es, előnyadásos versenyen sajnos keveseknek sikerült kihasználni a gondolkozási időt, ezek közé a kevesek közé tartozott az oktató Tölgyesi Renátó, akinek sikerült is megnyernie a versenyt 6/6 győzelemmel, a 2. helyezett Fajszi Bulcsú lett 6/4 győzelemmel, a harmadik helyen pedig Záhonyi György ért célba, akinek eggyel több SOSOS segédpontja lett, mint az utolsó fordulóban már sajnos BYE-t kapó Albrecht Domonkosnak.
Ezenkívül szalonnáztunk a tábortűznél, strandoltunk, meg sok minden mást is csináltunk, és azt hiszem bátran mondhatom, hogy mindenki jól érezte magát.
Minden résztvevőnek köszönöm, hogy itt volt, remélhetőleg jövőre még többen leszünk!

 

Július 27.-től napi blog az EB-ről, Nagyszebenből, partikkal a gokifu-n.

 

Szerző: Bovdo  2014.07.16. 20:11 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bovdogo.blog.hu/api/trackback/id/tr636514627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása