/* Eidogo beagyazashoz */

Szóval ott tartottunk, hogy hétvégi verseny második nap, és az első napon sikerült elvesztenem egy totálisan megnyert partit egy kínai pre-pro gyerek ellen.

Vasárnap egy győzelemmel kezdtem Manja Marz 4d ellen, Én voltam fekete, jól kezdődött a parti, az elején egy joseki trükkel kezdett, amit kb. senki nem vesz be, de valahogy csak sikerült leadni a vezetésemet, egészen pontosan azért mert nem tenukiztam, amikor már ott lett volna az ideje. Ő vezetett kb. 10 ponttal, de az inváziójánál rossz irányt választott, ahelyett, hogy a szélén megélt volna, meghagyta nekem a szélét, és a center felé próbált egy élő alakzatot összehozni, de ez nem sikerült neki, meghalt. Utána még folytatta a partit, de már vezettem, amikor még egy alakzata elkezdett haldoklani kóval, szóval már nagy volt a baj számára amikor nem adta meg egy fenyegetésemet, amit meg kellett volna, úgyhogy végleg kimúlt és feladta.

Shinichi Inakazu 5d, japán, de már nem igaz az, hogy a japánok folyton erősebbel neveznek, mivel jól szerepelnek, nyilván japánban ők legalább 6 danosak lehetnek.

Ez volt az első partim az egész EB-n ami után úgy éreztem, hogy megérdemeltem a győzelmet, úgy ténylegesen. Volt több is ahol megérdemeltem volna, csak ott sikerült valami óriási baklövéssel elveszteni a partit. 

A parti elején nem történt sokminden, fehérrel voltam, úgyhogy próbáltam jobban területre játszani, na persze nem a sarkokra, de területre. Egyszercsak egy váratlan pillanatban megláttam egy vágást, egy olyan vágást, ami nagyon nem volt magától érthetődő, mivel egy gyenge alakzatot létrehozva kellett elvágnom egy erősnek tűnő csoportot. Ennek köszönhetően csináltam egy elég nagy területet, és a komival a zsebemben tudtam, hogy már csak szépen biztonságosan, de nem túl óvatosan kell végigvinnem a vezetést 200 lépésen keresztül. Ez sikerült is, így nyertem 5,5-el.

Lothar Spiegel, 5d, fehér voltam. Említésre sem méltó meccs, az elején egy nagy falat adtam neki szinte ingyen, onnan meg már csak neki kellett nem elrontani nagyon, a végjátékot még felhoztam valamennyire, úgyhogy talán 8,5-el kaptam ki.

A hétfő szörnyű egy nap volt. Reggel Denis Karadaban 4d, fekete voltam, teljesen nyeert állással, sikerült csinálnom egy teljesen rossz cserét, de még ezután is én vezettem szorosan, csak sajnos túlzásba estem, és ahelyett, hogy egy neki fájdalmas semedori-t játszottam volna, megpróbáltam megölni, mert azthittem hogy ki fog jönni egy kó, de sajnos nem így lett, ha nem kockáztatok, akkor nyerek pár ponttal, utólag kiszámoltam...

A rapidon összekerültem Fu Yaqi 6 dannal, de nem jött el, mert a rengo-n játszott, egy újabb brutális hiba a szervezőktől, bár Fu Yaqi is szólhatott volna, de legalább kaptam egy pontot a versenyben, így erősebbekkel játszhatok jó eséllyel.

Kedden már jobb napot fogtam ki, sajnos megint egy 3 danost kaptam, Urabe Yoshimichi, japán bácsi, nem akart sok vizet zavarni, szépen megcsinálta az erős alakzatokat, meg minden, de nem vállaltam semennyi kockázatot, de egyáltalán, úgyhogy a végjáték elején már vezettem 10-15 ponttal, amikor egyszer csak sikerült valahogy kihoznom egy nakadét az egyik sarkában, ami eléggé hirtelen jött, mivel sok volt a hely bent a sarokban, feladta.

Délután tenisz, aztán rapid, 2 forduló, először Sui Zeixiang 7d, hát igen, Ő azért egy másik kategória, ahhoz képest nem volt olyan rossz a meccs, a megnyitás jó is volt nagyon olyan 40 lépésig, aztán jött egy izgalmas harc, amiben majdnem Ő halt meg, csak aztán inkább én, szóval nem olyan sokára feladtam.

Utána Alexei Lazarev, 6d, korábban 7d, 91-92 Európa-bajnok, aktuális 5 danos erő (2502 EGF).

Sanrensei-t játszottam, az elején lépett egy meglepő lépést, így nem jöttem ki túl jól a helyzetből, de aztán kezdett komplikáltá válni az egész, majd következett egy végső harc, vagy egyik hal meg vagy másik, nem sikerült két szemet csinálnia, úgyhogy végül csak egy neki kedvezőtlen kót tudott kihozni, majd nemsokára feladta.

Este hangulatos Bonus verseny, kihívásos full handicap, 10 perc abszolút, egy győzelem 1 pont, egy sör egy pont, én nem vagyok egy nagy ivó, úgyhogy nem kartam nagy babérokra törni, de jó volt lényegében nézőként résztvenni az ittas viadalon, 9 sörös Ondrej Silt-el játszottam egy partit éjfél előtt egy kicsivel, két kőből, nyertem 1,5 ponttal, nem nagyon hatott rá az a 9 sör. Az egész versenyt Pepe nyerte, 11 sörrel és még több győzelemmel.

 A főversenyes partik kint lesznek a KGS-en, de csak holnap...

Szerző: Bovdo  2014.08.06. 22:11 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bovdogo.blog.hu/api/trackback/id/tr586578947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása